Ami biztosan megtanulhatatlan: mikor mit játsszon a zenész

Szombat este, illetve mielőtt bezártunk volna fiatal harminc évkorú vendégek vettek körül a zongoránál. Sorban kérték a számokat, voltak akik énekeltek, és velük együtt az egész bár kórust csinált. Igazi házibuli jellege volt az estének. Jöttek “Celebek” a Story Gáláról, énekes az operett színházból, modell a divatszakmából, nagyvállalkozó a fiával. Sokan voltak aki még most voltak először, (biztosítottak hogy ezután jönnek majd rendszeresen) és voltak akik már régóta törzsvendégek.V olt egy fiatal hölgy aki olyan számokat kért, hogy nem akartam elhinni, hogy ilyen fiatal, honnét ismer ilyen számokat. Elmondta, hogy a kisfia kedvenc dala amit kért és gyerekkorában az édesapjával és annak barátjával (Gábor S Pál zeneszerzővel) voltak a bárban. Akkor kapott tőlem egy CD-t az apukája és azt hallgatja ma, a most hatéves kisfia is és ez a kedvenc száma. Ez persze nem egyedi történet, mert több törzsvendégem elmondása alapján a kocsijukban én szólok és a gyerekek első dolga hogy kérik: kapcsold be a “Stuxot”, vagy a “Betörő a mesterségem” című dalt. Ilyenkor persze egy csomó félelem is jelentkezik nálam, hogy remélem nem én leszek az oka, ezen fiatalok zenei ízlésük kicsorbulásának. Csak bizakodni tudok, hogy felnőtt korban, majd szelektálnak. Az én zeném, csak a szülőkkel töltött gyerekkoruk utáni nosztalgia emléke lesz.
Mikor már nem bírtam tovább játszani akkor elköszöntem és az új vendégek közül maradt körülöttem egy pár fiatal ember, akik kérdéseket tettek fel. Van- e ennek a műfajnak utánpótlása, látok e fiatal muzsikusok között olyat aki ezt a műfajt akarja, vagy tudja csinálni? Az egyik fiatal megkérdezte, teszek-e valamit annak érdekében hogy legyen folytatás? Elmondtam, hogy nem tudok mit tenni, mert nem tudok tanítani valamit, amit én sem tudok biztosan. Én nekem a tanáraim csak annyit tettek, hogy elmondták, gyűjteni kell a repertoárt, (annak idején kézzel másoltunk mindent) Tanítani nem a zongorát kell, mert azt aki erre a pályára szánja magát, legtöbbje kiválóan zongorázik képzett zenész és kottát olvas. Amit kéne tanítani, az a szeretete ennek a műfajnak, tisztázása, hogy “szórakoztató zenész” vagyok, azt jelenti: nem magamnak “egóm”-nak zenélek, hanem a vendégnek! Tudni kell halkan is hangulatot csinálni, szükséges az előadó személyiségének állandó jelenléte minden szám mögött. (Nem lehet otthon hagyni a szívemet, mert ma nincs kedvem.) Nincs szükség másolatokra, utánzatokra akár mennyire is csábító, hogy valaki azt hiszi, hogy pont olyan hangja van, mint Máté Péternek, Charlynak, vagy Kökény Attilának. Ezért hirdetem: én nem művész vagyok, hanem a zene “közkatonája”
Ami biztosan megtanulhatatlan: mikor mit játsszon a zenész, mert ezt csak akkor érzi, ha folyamatosan az éjszaka pulzusán tartja a kezét. Bocsánat hogy ennyire “szakmázás”irányában ment el ez a téma, de mivel nem tudtam a helyszínen kifejteni kellő képen, az álláspontomat, gondoltam az internet ebben segítségemre lesz. Továbbra is várom régi és új vendégeimet és kérdéseiket is.